JellyPages.com

2012. március 18., vasárnap

Sunday Feeling #9

Vasárnap van már megint, ez a hét is olyan hamar eltelt. Egy kis sulizás, egy kis hosszú hétvége, úgy látszik végérvényesen megérkezett a tavasz. Hurrá hurrá, már nagyon vártam. :)

Hétfőn megérkezett a várva várt Sleek Oh So Special palettám, nem ragoznám túl, már írtam róla, imádom!


Beszereztem a kedvenc magazinjaimat is. A Glamourban most vannak a Glamour napi kuponok. Ki megy majd? Én szeretnék nagyon, bár a tömeget nem igazán csípem, és tuti az lesz, szóval még meglátjuk. :)


Mamámtól kaptam barkát, már a szobámban díszeleg. Húsvétkor majd akasztok rájuk tojásokat. :)



Nőnapi virágom egész szépen kezd kikupálódni, már csomó virág kinyílt rajta, remélem megmarad, mert nálam minden virág kipurcan. :(


Párom hamburger mániáját csillapítottuk a héten. De nem akármilyen hambival, a husit is mi csináltuk bele, mert ő úgy akarta. A kb. 2 órás mizéria után, megállapítottuk mindketten, hogy soha többé. Finom lett nagyon amúgy, de amit utána takarítani kellett...Ugyanis elektromos grillen lett sütve a konyhaasztal közepén. A hús rengeteg vizet eresztett, ami összekeveredett egy kis zsírral és olajjal, ami szépen lefolyt az asztalra. Sütöttünk ki hozzá krumplit is. Mire odajutottunk, hogy együnk már mindketten nagyon éhesek voltunk. De cuki volt Ádi már majdnem ettem, mire kérdezi: "Nem blogolod le?" :D:D Ja mondom de lefényképezhetem. :D


Nektek hogy telt a hetetek? :)

4 megjegyzés:

Thündérke írta...

hambiii :D mi nyáron kint szoktok sütni grillen, bele a husit :D ott fröcsöghet minden :D

Eni írta...

itt is fröcsögött mindenfele, az én nagy örömömre :D

paphu írta...

hú de jól néz ki :)
Régebben mi is sokat főzőcskéztünk. De az 1 órás főzőcske + legalább félórás rendrakás....még szerencse, h hétvégenként nem én mosogatok :D

Én is imádom az OSS-t. Az egyik színnek már az aljára is értem :'(

suzie írta...

Én is pályázom erre a palettára:) a hambi nagyon guszta:D

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.