JellyPages.com

2013. január 31., csütörtök

Marcipán szerelmem légy az enyém!

Emlékszem még a gyerekzsúrokra, szülinapokra ahol a tortán lévő marcipánokat a többi gyerek két pofára tömte, mert az olyan finom. Nem értettem mit szeretnek azon annyira, meg különben is azokat a szép figurákat, hogy voltak képesek megenni és kicsit különcnek is éreztem magam, ezért én is letoltam azt a kis zöld levél marcipánt (szerintem mindenki tudja miről beszélek) de az bőven elég is volt. Ez az évek alatt mit sem változott, a marcipánt továbbra sem szerettem, aztán jött egy fordulópont. A fordulópont akkor következett be mikor megvettem a Balea cseresznye- és mandula illatú tusfürdőjét, később pedig a testápolót is. Nekem ez a két termék teljesen marcipán illatú és mintha engem itt elvágtak volna, marcipánt zabálnék akárhányszor  fürdök vele, vagy testápolózom. 


Szerintem eléggé sláger termékké nőtte ki magát a csokis-fügés tesójával együtt, nekem az kevésbé tetszik. Sajnos limitált kiadásúak, erre egy megoldás van, be kell raktározni belőlük. 
El lehet mondani mindkét termékről, hogy jól végzi a dolgát. A tusfürdő jól tisztít, kellőképpen habzik, de egy fürdőpamacs/rózsa csodákra képes ugyebár. Nem szárít engem, bár én utána testápolózom. Az illata nem sokáig marad meg, pont addig amíg kell és nem unnánk meg. A testápolóval is nagyon meg vagyok elégedve. Könnyű eloszlatni és hamar beszívódik a bőrbe, nem hagy maga után ragacsos érzést. Nekem főleg a lábam szokott kiszáradni ebben a hideg időben, de ez a krém jól ápolja.
Nem lehet elmenni egy szó nélkül a csomagolása mellett sem. Macaron mánia már a tetőfokára hág, itt is megjelenik és az illat adó cseresznye és mandula is ott virít az elején.
A testápoló 200 ml, a tusfürdő 300 ml és mindkettőnek nagyon kedvező az ára, és ugye a dm-ben tudjátok megvásárolni.

Én függővé váltam és Ti? :)


4 megjegyzés:

Inimeite írta...

Na ezt én is beszerzem,amúgy is régen vettem már Balea termékeket,és imádom a marcipánt *-*

Eni írta...

Ha imádod a marcipánt, akkor ezt nagyon fogod szeretni! :)

Andus írta...

Nem szeretem a marcipánt, de a cseresznyéért oda vagyok. Nem könnyíti meg a dolgom ez a tusfürdő. :D

Bellala írta...

Kell! :) Marcipánnal engem zsarolni lehetne... a Balea tusik meg régóta kedvenceim.

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.