JellyPages.com

2013. március 13., szerda

Who's that chick #2


Mindig is az a tipikus jó kislány voltam, sosem voltak csínytevéseim vagy őrült dolgaim, persze ennek a szülők is örültek, legalább nem volt gond velem. Így felnőtt fejjel mégis vágyom egyszer valami őrültségre, ami kicsit kizökkent a jó kislány mivoltomból. Nyilván itt nem bűnözésre gondolok, csak valami nem hétköznapira.


Ha nem is kávét, de cappuccino-t szoktam reggelenként inni, mégpedig csokisat, mondhatni hogy már a napindítómmá vált. Miközben kortyolgatom átgondolom a napi teendőket és mire elfogy összeáll a kép az adott napról. 


Imádok listákat készíteni, jegyzetelni minden szöszt. Most is van egy kis határidő naplóm, amit tele írogatok a napi dolgokkal, illetve egy kis noteszem, amibe az Avonos és blogos dolgokat jegyzetelem. Szigorúan csakis piros tollal. Ez nem tudom miért alakult így ki, egyszer elkezdtem piros tollal írni és azóta mással nem vagyok hajlandó. :D


Mióta nézem a Walking Dead-et, azóta lélekben már én is készülök a zombi apokalipszisre. Nem építek bunkit mint a képen vagy nem pakolom tele az ágynemű tartót konzervekkel, mint egy nő akit a tévében mutattak,ő így készült a világvégére. Csupán elgondoltam, hogy én mit vinnék magammal, ha el kéne hagynom az otthonomat, milyen "fegyverekkel" védeném meg magam, hu ez már lehet őrültség. :D


A smink csodákra képes, mégis úgy gondolom, hogy nélküle is van élet, nélküle is szép lehet valaki és a bőrünket sem árt néha pihentetni, egy kicsit szellőzni hagyni.

Miben hasonlítunk? :)

6 megjegyzés:

BeLLaLa írta...

Nekem is vannak időszakaim, amikor szeretnék valami "őrültséget" csinálni, legalább apró kis őrültségeket :) Bár a tini éveim nem voltak éppen problémamentesek, de így bőven 20-on túl is vannak még ötleteim. :)
A kávé (3in1) nekem is hozzátartozik a reggelemhez, nem is a koffein, inkább a feeling miatt, ilyenkor szoktam én is rendezni a gondolataimat, átgondolni az előttem álló napot, plusz tavasszal/nyáron olyan jó kiülni a természetbe egy bögre kávéval :)

Eni írta...

Ú de várom már én is, hogy kiülhessek a teraszra. :)

djkaty írta...

1, 2, 5 :-)

Eni írta...

:)

Verus írta...

Te meg én lennénk az elsők akikből zombi lenne, kár készülődni. :DDDDDD

Eni írta...

Nemáár :D:D:D

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.